A képek megtekinthetőek nagy méretben a Galéria oldalon.

 

Figyelem ez az oldal blog jellegű, fent van a legfrissebb bejegyzés!

<<Következő oldal

Az első ősszel és télen viszonylak jól haladtunk. Víz szigeteltük az épület tetejét, télen nehogy kárt tegyen benne a fagy, alátámasztó oszlopokat építettünk a csarnokba, kerítést bontattunk a fal mellet. Lomtalanításkor megszabadultunk nem kevés szeméttől, nagy kaput építettünk.

A külső területből rét tisztítással és erdő ritkítással hódítottunk meg egyre többet, találtunk egy bungit és egy bringa pályát az erdőben, környékbeli gyerekek készítették a nyáron, eddig észre sem vettük, hogy rendszeresen idejártak.

Télen vettünk egy markolót, tereprendezés, tuskó kiszedés, sitt mozgatás, épületbontás, kábel fektetés céljából. (Több  infó erről a Tanya gép-ben) 

El indítottuk a honlapunkat…. Ezt!

Még nem miden a miénk! Elbirtoklunk, vagyis a belső kőfalas területet bírósági úton elbirtoklással próbáljuk megszeretni, az ismeretlen valószínű már nem élő Mari néni 3/420-ad részét.

Nem vagyunk felvillanyozva! Ezt úgy is értem, hogy nincs villany a tanyán, pedig mind két eladó szerint van. A külső terület tulajdonosai valami ipari tevékenységen is gondolkodtak, ezért az utca végéről 9-10 karóval elvezetettet 3x25 Ampert. Sajnos, Magyarország sajátágához híven és mivel nem jártak sűrűn a karókat és a kábeleket ellopták. Csak az első, az utca végi karó maradt meg a villanyórával.

 A belsőterülethez földben megy a kábel, szerencsére ezt nehezebb elvinni, szerencsésen meg van. Igaz volt egy kis para mivel náluk sokan úgy gondolják, ha kell egy kis föld, homok, akkor kimész a határba és viszel. Na innen nagyobb mennyiségbe vittek markolóval szedték a földet, félő volt, hogy elvágták a földkábelünket.

Kábel tehát van, de az Autóbontós nem fizette a számlákat, ezért lekötötték az áramot. És mivel már több mint 2 éve, vissza sem lehet kötni olyan egy szerűen, pláne olcsón.

Sokáig a tanya oldalon lévő kábelvéget nem találtuk, onnan is elvittek minden kábelt. Kerítés bontás alkalmával találtuk meg szerencsésen.

Villany még nincs a tanyán, de talán nem sokára lesz! Csak az egyik utcavégi karóról átkellene vezetni másikra kb.:18m lehetőleg földben vinni, toldani, szűkíteni. Ellj.. ez sem lesz egyszerű!

Hiába volt már megegyezve a belső terület adásvételéről, a kifüggesztés miatt két hónapot még várnunk kellet. Ez idő alatt nem nyúlhattuk az ingatlanhoz, csak néztük hétről-hétre, hogy gyarapszik a szemét. Sőt még az adás-vétel lebonyolítás után sem rontottunk neki a munkálatoknak mivel csak kb. 90%-a lett a miénk és hát, a többit is szerettük volna. A munkálatokkal viszont növeljük az ingatlan értéket és ez miatt Piri néni részének az értéke is növekszik.

Piri nénitől az előző két tulajdonos, a Libás és az Autóbontós is megszerette volna vásárolni a részét, de Piri nénivel nem bírtak. Volt hogy, megegyeztek, talán 80 ezer forintos vétel árban, de Piri néni az ügyvéd előtt meg gondolta magát és hagyta faképnél őket. Volt perrel fenyegetőzés, talán az Autóbontós el is indította az elbirtoklást. Bolond az, ne foglalkozz vele mondták az előző tulajok nekem.

 Szerintünk Piri néni a világ egyik leggazdagabb embere. Nincs szüksége a pénzre, ami van az elég, nyugdíj, termőföldek utáni bérleti díj, állatokat tart,a kert nagy, hétvégente  még a bolt előtt is árulgatja a megtermelt portékákat. Ezért nem válik meg olyan könnyen a tanya, szántó részétől. És hát én még úgy gondolom élvezi is, élvezi a hatalmat a birtoklás hatalmát. Néhány évente megkeresik, adja el a részét. Komoly összeget igazából nem tud elkérni, hát akkor miért is adja el.

Patt helyzet. Mit lehet tenni? Ügyvédhez fordultunk. Milyen lehetőségek vannak? Elbirtoklás, habár a Libás és a Autóbontós is biztosított segítségéről, macerás, hosszú bizonytalan kimenetelű eljárás. És én úgy gondolom ebben a helyzetben nem is lenne tisztességes. Közös tulajdon megszüntetése, ez már érdekesebb számunkra, a bíróság kirendel egy szakértőt, megállapít egy árat, ezen kell létrejönnie az adásvételnek.

 Meg bíztuk az ügyvédnőt. Az eljárás előkészületeként írt egy levelet Piri néninek, egy hivatalos ajánlatot a tulajdonrészének megvásárlására, melybe bele foglalta, el nem fogadás esetén el indítja a közös tulajdon megszüntetése eljárást. Második levélváltás után Piri néni beadta a derekát, el adta a részét 200 ezer forintért. Ez minket is meglepett.

Közben belekóstoltunk a pályázat készítés rejtett örömeibe. Tanya fejlesztésre pályáztunk volna, kerítés, vízhálózat, biztonsági fejlesztés. Nem egy szerű, tervek készítése, árajánlatok beszerzése, fejlesztés hatásainak elemzése, bemutatása.

Végül is ott bukott el a dolog, hogy ha van társtulajdonos akkor azok beleegyezése szüksége. Ezeket megszerezni elég nehéz főleg ha az egyik tulajdonos ismeretlen és valószínű már nem is él. Nem fejeztük be a pályázat írást. Amúgy is igen kevés esélyünk lett volna, a 70 milliós pályázat kiírásra majd 1 milliárdnyi pályázat érkezett.

Nyáron lett szervezve néhány buli a rancsra, egy munkás ahol a fő cél, a kazlak, farakások elégetése volt. Nem örülök neki de, hirtelen nem tudtunk másképpen megszabadulni ezektől.

És volt egy gyerekes, quadozós, focizós, célba lövős, több féle ételt készítős, ott alvós, reggel  tárcsán sütögetős buli is.

Valamint volt egy-két szűk családi főzőcskézés.

A belső kőfalas területnek mint korábban írtam több tulajdonosa van. Az autóbontós 387/420-ad rész Piri néni 30/420-ad rész, ismeretlen valószínű már nem élő Mari néni 3/420-ad rész.

 Piri néninél kezdtük az érdeklődést, Ő Kókai a címe stimmelt az anyósom ismerte is. Nagyon kedves öregasszonynak nézet ki. Elmondtuk neki hogy, szomszédok lettünk, megszeretnénk vásárolni a részét a kőfalas területből ami kb.: 250 négyzetméter. Mondta meg kell beszélni a fiával, jöjjünk vissza egy hét múlva. Vissza mentünk ,megkérdezte mennyit adnánk érte, mondtuk 1-2 száz ezret. Azon nyomban megváltozott, „ szó sem lehet róla” Ő egymillióra gondolt... Hát ettől dobtunk egy hátast, majdnem ennyiért vettük a körülötte lévő majd 3 hektáros területet.

 Ez után próbálkoztunk a nagyobbik rész tulajdonosa az autóbontós megkeresésével. Címe és a neve meg volt a tulajdon lapról. Mit csináljunk írjunk neki? De, lehet börtönben van! Közben utána érdeklődtünk ügyvédünknél meg lehet-e vásárolni egy börtönben lévő ember tulajdonát. Azt mondta meglehet több módon is, de keresek másik ügyvédet erre a feladatra.

Azt találtuk ki szétnézünk a közösségi oldalakon hátha itt meg lesz az emberünk! És mit ad isten, nem volt már lecsukva,  még a telefon számát is megtaláltuk. Másnap már találkoztunk is, majd néhány nap múlva meg is egyeztünk 3,5Millában. De előbb jött a 60 napos kifüggesztés.

Szerződés kötés előtt Piri néninél megint próbálkoztunk, mi ha lenne tulajdon részünk kőfalas területben nem kellene 60 napra kifüggeszteni a vételi szándékot. Úgy gondoltuk ha, olyan nagy érték neki a föld, cseréljük el egy nagyobb, valamivel  több mint 3500 négyzetméteres szántóra, amiért még bérleti díjat is kap. Igen, 250 négyzetmétert több mint 3500 négyzetméterért. Elvittem öt és valami barátnőjét, megmutattam neki a szántómat, kivittem őket az övéhez ami gyakorlatilag szeméttelep. Azt mondta jó-jó, de meg kell beszélni a fiával, egy hét múlva keressük meg! Nem cserélte el. Maradt a kifüggesztés.

Az autó tolvajok lebuktak, a külső terület tulajdonosának nem jött össze a vállalkozás. Így lett lehetőségünk a terület megvásárlására. Na de, ne szaladjunk annyira előre. Még csak a külső terület van meg.

 Elkezdtük rendbe rakni, bele sem gondoltam milyen beruházással, költségekkel és mennyi munkával jár ez. Először vettem egy bozótvágó fűkaszát, ezzel láttam neki. Fogadtam napszámost. Később egy fűnyíró traktor pottyant az ölembe viszonylag jó áron az egyik szomszédom segedelmével. Vágótárcsa, üzemanyag, láncfűrész, hihetetlen repkednek a százezrek! Fűnyírás, szemétszedés; bozótirtás, favágás, pakolás. Nem unatkoztunk a nyáron.

Érdekes előélete van a kiszemelt tanyának, valószínű a történet nem teljes, eddig ennyit sikerült összerakni:

 Ezen a területen hosszú ideig libát tenyésztettek, úgy is hívják a környéken libás tanya. A tanyán fénykorában több ezer libát tartottak. Volt több épület itató, úsztató. A libásnak jól ment egy időben, egyre több részt vásárolt a területből, de Piri nénivel nem bírt. Piri néni sokat akart a részéért talán még bérleti díjat is szeretet volna a kb.3000 négyzetméteres tanya 30/428 ad részéért.

Majd ezt a libást is a Hajdú-BÉT Rt. tönkretette. Tanyarészét 2008-ban eladta. Szerencsére Jani bácsi jól viselte, ma is libát tenyészt a szomszéd településen, igaz kicsit kisebben.

Az eladások körül van egy kis homály, az biztos hogy, a két külön helyrajzi számmal rendelkező területet külön adta el.

 A belsőt a 3000 négyzetméterest egy fővárosi úriembernek, aki társával együtt kőfalat építtetett a területköré majd egy kb. 260 négyzetméteres csarnokot amit illegális autóbontóként működtetett néhány évig még le nem buktak. Tehát, luxus autóra specializálódott tolvaj banda székhelye volt néhány évig.

A külsőn 2,7 hektáros területen Szécsényiek szerettek volna valami ipari üzemet, vezettek áramot a területre, talán kutat is fúrattak. De, inkább fát termeltek ki a területről és lebontották a libanevelő csarnokot ami után rengeteg palatörmelék maradt szanaszét.

 Ami bizonyos még hogy a két új tulajdonos nem lett jóba egymással.

 Itt kell még megemlítenem hogy, külső terület eladása körül volt egy kis zavar. A libás jóban volt a szomszéd gazdával aki bérelt a külső területből 1 hektár szántót. Ezt a szántót Jani bácsi többször is neki ígérte. De, vagy valami félreértés miatt, vagy az időből csúsztak ki, papír ügyeket nem intézték el. Azután a szomszéd akit szintén Jánosnak hívnak neheztel a libásra.

Úgy döntöttünk megvesszük. .

 Kigondolta volna hogy, egy ilyen terület megvásárlása mennyire nem egyszerű. Vételi szándékot 60 napra ki kell függeszteni, el kell küldeni a Nemzeti Földalapkezelőnek. Egy csomó mindenkinek elővásárlási joga van. Helyi lakos, őstermelő, családi gazdálkodó, szomszéd, bérlő, állam. Jó minnél magasabban lenni a listán.

 Vétel ár, ügyvédi költség, átíratás, illeték 1,9M oda.

 Közben, gyűjtögettük az információt a kőfalas területről, a tulajdon lapot is kikértük. Érdekes fordulat, több tulajdonos is van nem is tudom jó vagy rossz ez nekünk, utólag inkább rossz.

Azonnal ráindultunk miután rábukkantunk a hirdetésre. Telefon, a feleség már úton is van a helyszínre. Felváltva telefonált hol a tulajnak ,hol nekem. Képeket próbált küldeni, teljes izgalom...   „Ez jó nekünk, épület is van… Pont ilyet akarsz... A terület jó helyen van, nagy, csendes, közel van, olcsó, csak nagyon sok a szemét.

 Persze rosszat nézett! Épület nincs, a többi nagyjából stimmel, főleg a szemét része.

 Estére tisztultak a dolgok, megnéztük közösen, később a tulajjal is. A helyzet nem egyszerű, elmesélni meg pláne de, azért megpróbálom: Amit a feleségem nézett az kb. 3000 négyzetméteres kőfallal körülvett terület amin egy romos épületen, sok szeméten, sitten kívül található, egy viszonylag jó és új állapotú L alakú kb. 260 négyzetméteres  lapos tetős beton csarnokszerű épület. Na nem ez volt az eladó, hanem az ezt U alakban vagyis három oldalról körülvevő 2,7 hektáros terület.    Villany tartozik a telekhez de, kb. 250-300 méterre van, mivel az összes oszlopot ellopták. Ásott kút van, de teli van szeméttel. A fúrt kutat nem tudták megmutatni a szemét között, de elhittük, hogy van. Az  egy hektár szántó bérbe van adva. Az erdő nem erdő hanem egy átjárhatatlan bozótos, a telekhatárok nem biztosak. A talaj homokos termelőképessége csekély.

 Ennek ellenére még mindig eléggé jó vételnek gondoltuk, azt mondják a kőfalas terület is eladó azzal együtt már tényleg izgalmas lenne. De a legjobb az lenne ha a Szentmártonkáta külterületén lévő osztatlan közös szántónk árát tudnánk átforgatni ebbe a területbe, ekkor a pénzünk is megmaradna, hogy építkezés útján maradjunk de, a tanya, gazdaság létrehozásának is meg lenne az esélye.

Nagy telket szerettünk volna, mivel az utóbbi években rákaptunk a kertészkedésre. Szőlőt, gyümölcsfát telepítettünk. Konyha kert is olykor jól sikerült, a jót könnyű megszokni.

 3000 négyzetméteres telekméret feletti hirdetéseket böngésztem, hamar rájöttünk a nekünk megfelelő telkek ritkák, drágák, félreesőek vagy hangosak. Legalább 2-3 nemkívánatos rossz tulajdonsággal rendelkeznek.

 Az építési telek keresésével párhuzamosan nekiláttunk leendő családi házunk tervezésének is. Biztosan velem van a hiba olcsót, jót, földszinteset, praktikusat és gazdaságosat szeretnék. Akár hogy, rajzolgattam tervezgettem alig bírtam 200 négyzetméter alá levinni az alapterületet és ebben még nincs benne a garázs, az épület inkább egy csarnokra hasonlít mint egy lakóházra. Erre biztosan nem kapunk szocpolt.

Egy két ingatlant alaposabban meg vizsgáltunk, de jószerivel egy-egy kritériumnak feleltek meg. Már azt beszéltük kellene egy darab szántót vagy erdőt venni és azon építkezni, csak sajnos ennek kivitelezése nekünk szinte  lehetetlen. Engedélyek, kenőpénzek, nagyon rizikós.

Még nem, egyszer csak találtunk egy hirdetést, meg is találtam az archívumba: 

27000 nm-es tanya reklám áron,,

Egy 27000 nm-es telek ami, tanyaként működött. Tulajdon lapon úgy szerepel ( szántó, gyep, erdő.) A területen van egy ásott és egy fúrt kút és ezen kívül egy 380 V -os nagyipari áram. A terület a falutól 300-400 m-rre található ezt a Kóka Újvilág utca végén lehet megtalálni aminek a helyrajzi száma 2243 kóka (0327/35) hrsz-ú tanya)

A tanya családi okok miatt sürgősen eladó!!!

Ár: 1,7M

Előzmények: 2012 őszén közel 10 évig tartó felújítás után, aminek története külön is megérne egy misét. Eladtuk a Kóka belterületén lévő kis családi házunk. Magunknak kezdtük el felújítani, de hamar kinőttük  a még 50 négyzetméter nettó alapterületet sem elérő kisházat.

 Hirtelen nem is tudtuk mit kezdjünk. Szóba került használt családi ház vásárlása, a szülői ház megvásárlása felújítása, gyors étterem nyitása, új családi ház építése. Aztán egész komolyan körüljártunk néhány lehetőséget. Majdnem lett Belga gyorséttermünk.

 Eltelt egy fél év, még mindig nem volt meg az irány. Lassan kopogatott a megtakarításunk, 3D Tv, izom számítógép, nagy motor. Döntenünk kellett! Elhatároztuk, telket veszünk, házat építünk, megpróbáljuk a Szocpolt felvenni, eladósodunk, stb.

Nekiláttunk telket keresni a környéken, legfőbb kritériumok, csendes de, ne legyen távoli, nagy de, ne túl drága, építkezésre alkalmas legyen. Mondanom sem kell ilyen nem létezik.

 

<<Következő oldal

(Korábbi) Újdonságok:

Az év végi hajrá jól sikerült, viszonylag enyhe napsütéses napoknak köszönhetően, jó kedvel és kitartóan hajtottam a traktort. Nem  csak a külső területről tüntettem el a sittet, betontörmeléket, hanem a benti résznek is nekiláttam. Részletek: Itt

 

Egy újabb gép a tanyán: Jonsered 2253 láncfűrész, hogy nagyobb fának is neki lehessen állni. Részletek: Itt

 

Ford 555 Árokásó földmunkagép vásárlása tereprendezés céljából. Részletek: Itt

 

Meg vannak az első lehetséges lakók Brahma csirkék. Részletek :Itt

 

Akciók:

Támogass minket! Minden nettó tízezer Forint támogatás után 1% kedvezmény adunk az Újvilág tanya termékei árából. Részletek: Itt

Telefonszám: +36-30 242 8388

Telefonszám: +36-30 541 1876

Társoldalak:    gombatanya.hu

tanyazoo.hu     jacint.fw.hu

Ajánlott oldal:  maxdat.eu

Újvilág tanya

2243 Kóka

Újvilág tanya 1

Újvilág utca végén

Térkép

GPS: 47° 29.483', 19° 33.439'

Elérhetőségeink: